Elméletig varázsolni nem nehéz, hiszen csak el kell képzelni valamit, és az már ott is van. Azt pedig, hogy pontosan mit is kell elképzelni, ha akarunk valamit, a mágiaelméleti oktatásoknak hála mindenki tudja. Azt persze eddig is tudtuk, hogy megfogalmazni egy mágikus gondolatot viszont nem is olyan könnyű, de eddig nem derült ki, hogy miért nem. A válasz pedig azt is megmagyarázza, miért nem omlott még össze a világ egy lakói okozta mágikus kataklizma nyomán.

Gyakorlatilag ugyanis a valóság manipulálása atomi szinten történik. Ráadásul mindezt egy olyan világban, ahol senkinek még csak fogalma sincs az atomokról. A varázslatok így voltaképpen az első létsík mechanikus találmányaioz hasonlíthatók leginkább. Amiknek a feltalálásáért életeket áldoztak, cserébe viszont az útókor minimális erőfeszítéssel képes használni úgy, hogy nemhogy reprodukálni nem tudná, legtöbbjük még csak nem is érti a működését. Az első létsíkon a tudás átörökítésére viszont számtalan információhordozó létezik, mely az utolsó létsíkon nem található meg. Ennek pedig egyetlen oka van, az, hogy utolsó létsíkon viszont létezik a tudáskövek fogalma.

Az utolsó létsíkon az információhordozók előállítása, és az információk rögzítése, valamint kinyerése is mágikus úton történik, méghozzá a tudáskövek által. Kezdetekben persze ez a módszer is elég kezdetleges volt, ám az idők múltával, és a lehető legtartósabb információhordozók iránti igények megjelenésével végül kialakult a tudáskövek végső formája, a gyémántnál is keményebb, színes, részint áttetsző ékkőforma. Ezek a kövek úgy vannak megformálva, hogy elég rájuk pillantani, vagy csak szimplán megérinteni őket, mágikus töltetüknek hála azok máris kivetítik a beléjük foglalt tudást. Ez a tudás pedig leggyakrabban valamilyen varázslattal kapcsolatos.

A modernkori utolsó létsíkon a tudáskövek révén a mágiahasználat már egy aprópénzért megvehető mindennapi jelenség. A gyógyítók kővel a kezükben teremtik újra a sebesültek végtagjait, létfontosságú szerveit, az építők kővel a kezükben teremtenek nem-razágalapú, élettelen palotákat, a kőtárak pedig tele vannak szakácskövekkel, amikkel mindenki megpróbálhatja megteremteni a napi betevőt - művészi hajlam híján inkább kevesebb, mint több - sikerrel.