A kísértetek az istenekhez hasonló kollektív tudatra épülő varázslatok. Ám egy-egy kísértet legtöbbször két, legfeljebb három tudatra épül. Ezek közül egy mindenképpen egy halott szelleme, melyben megtalálhatók a kísértet létrejöttéhez szükséges feltételes gondolatok.

Mikor egy gondolkodó lény meglát egy ismeretlen holttestet, rögtön beindul a fantáziája, és önkéntelenül is potenciális varázslatokként funkcionáló gondolatokkal bombázza a halott közvetlen környezetét, így az egykor általa létrehozott, hozzá kötődő tudati varázslatot, a szellemet is. Ezek után pusztán idő kérdése, hogy egyes gondolatok reakciót váltsanak ki, és kísérteties jelenések, illúziók töltsék be a területet.

Ennek egyik példája az örökké visszhangzó halálsikoly, mely úgy jön létre, hogy a haldokló az utolsó pillanatban személyiségével átitatott szellemét úgy teremti meg, hogy annak leghangsúlyosabb gondolata a halál érintése által kiváltott legalapvetőbb érzelmi kitörés legyen. Ekkor gyakorlatilag a haldokló úgy hozza létre a tudatát őrző varázslatot, a szellemet, hogy egyben utasítja is utolsó cselekvésének élők számára is érzékelhető auditív illúziójának állandó megidézésére. Az így felhangzó sikoly pedig mindössze azért nem szól állandóan, egyenletes hangerővel, mert az éterben lágy fodrokat verő, mindenki által sugárzott gondolatfoszlányok megzavarják a szellem tudatát is, így egyenetlenné téve a varázslatot is. A valóban hallható sikoly pedig visszahat a közelben ólálkodó élő tudatára is, aki képzelőerejét önkéntelenül is arra használja, hogy kiegészítse a hallottakat. Halandó és halott tudata összefonódik, és az egyre vadabb gondolatok által kiváltott mágikus reakciók és ellenreakciók nyomán pillanatok alatt megformálódik az a kollektív tudatra épülő jelenés, melyet úgy nevezünk kísértet.

A kísértet személye tehát mindig a halott utolsó gondolataiból, és az élők vele kapcsolatos elképzeléseikből épül fel. Az élő fogalmazza meg azt a gondolatot, hogy a kísértet hamarosan látható formát ölt, és ezt elküldve a halott tudatának, gyakorlatilag utasítja azt, hogy felhasználva az önmagáról alkotott képet, létrehozza a kísértet vizuális illúzióját. S mivel az illúziót tulajdonképpen a szellem formálja meg, a kísértet nagy valószínűséggel hasonlítani fog a halottra, természetesen még a halála előtti időkből. Az pedig, hogy ezek után a rémkép az élő segítségét kérje, vagy épp az életére törjön, csupán a halott személyisége, és az élő addig szerzett ilyen jellegű tapasztalatai határozzák meg.