A jenyádok Gubancvilág leggigászibb teremtményei. Morényok millióit hordozzák a hátukon, kik közül a legtöbben talán egész életükben nem is jutnak el más jenyádokra, saját otthonokun kívül. Gerincérc tartotta karjaik olyan vastagok, hogy egy átlagos morénynak százszor is nyugovóra kell térnie, mire körbeér rajta. Testük felszínén hemzsegnek gyimerlúroktól zsúfolt földek, az ércekben gazdag hegyek, a vízi morényokkal teli tengerek, de akad rajtuk kietlen sivatag, örök sötétségbe borult senki földje, és fagyos hómező is. Ők azonban mindezekkel mit sem törődnek, hiszen létük egyetlen célja ellenségeik bekebelezése.

Az egymásnak feszülő jenyádok csatája morény ésszel majdhogynem felfoghatatlan méreteket ölt. Mikor a két ellenséges jenyád méltóságteljes lassúsággal karokat kezd el növeszteni a másik irányába, hogy körülfonva azt felülkerekedhessen rajta, a morényok csak azt érzékelik, hogy a föld mélyéről sosem látott kőzetek törnek fel, és ott ahol addig síkság volt, egy hegy növekszik egyre nagyobbra és nagyobbra. Aztán mikor a hegy már olyan terebélyes, mint a kar, melyen nyugszik, tovább már nem szélesedik, de magasodik, míg el nem éri ellenségét. Innentől kezdve már nem csupán egy felszíni képződmény, hanem a jenyád egy újonnan növesztett karja.

Mikor a kar eléri ellenségét, minden mi kettőjük között reked, rögtön megszűnik létezni. A támadó kar végének teljes felületével ráomlik ellenségére, lassan beborítja felszínét, körülöleli azt, és végképp a magáévá teszi. Az áldozat testébe beékelődik a támadó, így az két részre osztódik, melyből a kisebb már előre tudja, hatalmas támadója bekebelezi, még mielőtt bármit is tehetne. Lakóit élve temeti el támadója testének fékezhetetlen árja, megtört elméjét pedig örökre felemészti az ellenséges tudat.