Milyen lehet egy világ, melyben a föld, melyet tapodunk, egy felfoghatatlanul óriási élőlény testének felszíne? Egy mozgó, gondolkodó, érző lényé, melynek sorsa, hogy teremtője parancsait követve a hozzá hasonlatos lényeket pusztítsa. Egy ilyen világra csak egyetlen jelző illik: nyughatatlan. Ez a világ Gubancvilág, a lények pedig az utolsó létsík legnagyobb teremtményei, a külyantok.

A külyantok között sosincs két egyforma. Hogyan is lehetne? Hisz alakjukat állandóan változtatják. Hosszú, kígyózó karjaik miatt viszont mind hasonlítanak egymásra. A külyantok teste voltaképpen csak ezen karokból áll, melyekből azonban szükség szerint testük bármelyik pontján tudnak újabbakat növeszteni. Márpedig ha a közelben egy ellenséges külyant tekereg, minden újabb karra szükség lehet. Az isteneknek ugyanis általában csak néhány külyantja van, és mivel egy-egy isten között legfeljebb csak laza szövetség szokott lenni, minden más isten által teremtett külyant ellenséges külyantnak számít.

Ugyanazon isten külyantjai természetesen sosem támadnak egymásra, sőt összefogva, szó szerint összekapaszkodva segítik egymást. Ám istenük parancsára minden idegen külyantot be kell kebelezniük. Első pillantásra összekapaszkodás és bekebelezés között nincs különbség, ám tüzetesebben vizsgálva a folyamatot rögtön szembeötlik, hogy míg az összekapaszkodás során a külyantok karjaikkal valójában csak egymásra támaszkodnak, bekebelezéskor karjaikkal megpróbálják körülölelni a másik nyúlványainak tövét, majd - elszakítva azt a többitől - a gazdátlan kardarabot saját testükbe nyelik.

A szilárd testű külyantokat jenyádoknak nevezik. Testüket a hihetetlen keménységű és tömegű gerincércen nyugvó földburok alkotja. A gerincérc az az anyag, mely az egyenletes tömegvonzásért felel a külyantok teljes testfelszínén. Mivel csak ők képesek magukon hordozni az istenek kisebb teremtményeit, az istenek belőlük teremtenek a legtöbbet. A gyimerlúrokat testükből táplálják.

A felhőtestű külyantok a hiádok. Az istenekhez hasonlóan nekik is bármilyen színük lehet. Képesek folyadékot kiválasztani a testükből, mellyel a jenyádokat öntözik. Ezen folyadékok szinte minden esetben a morényok táplálására, erősítésére szolgálnak. Az ellenséges morényokra azonban méregként hatnak. A hiádok teste olyan könnyű, hogy szabadon repkedhetnek a jenyádok között anélkül, hogy hozzájuk érnének. Amit ők ki is használnak, ugyanis a hiádok csak hiádokat képesek bekebelezni, míg a jenyádok őket is. Így a hiádok mindig távol maradnak a jenyádoktól, még a saját istenük jenyádjaitól is, ugyanis azok szívesen pótolják a végtelen csaták során elvesztett energiáikat belőlük. Efelett ráadásul még isteneik is szemet hunynak, hiszen számukra mindig is fontosabbak voltak a jenyádok, mint a hiádok.

A külyantok osztódással szaporodnak, vagy istenük teremti őket. Egy külyant viszont - akár jenyád, akár hiád - csak akkor fog osztódni, ha olyan terebélyes már a teste, hogy képtelen minden részét teljes mértékben felügyelni. Ekkor a külyant egyszerűen szétválasztja testét egy tetszőleges ponton, és ezzel együtt elméje is szétoszlik. Istene onnantól kezdve már két külön lényként kezeli a két részt, így az osztódás eredménye valóban két önálló külyant lesz.