Az utolsó létsík legtörékenyebb, mégis leghatalmasabb lényei a morényok. Bár nagy részük még a legkisebb gyimerlúrnál is kisebb, ők azok, akik gondolataikkal még a külyantokat is megrengetik. Nem véletlenül állnak hát ők az istenek háborújának középpontjában.

A mindenható elmének azonban nagy ára van. A morényokat ugyanis már nem táplálja istenük éltető fénye, nekik gyimerlúrokat - vagy egymást - kell enniük azért, hogy életben maradjanak. Testük még a gyimerlúrokénál is sérülékenyebb, ráadásul, ha nem kapnak levegőt, rövid úton megfulladnak.

Szaporodni is csak rettentő körülményesen tudnak, fejlődési folyamatuk pedig még a külyantokéhoz képest is írtózatosan lassú. Cserébe viszont ha egyszer kifejlődtek, a világ leggyorsabb lényeiként fedezik fel környezetüket, vívják meg csatáikat, és alapozzák meg istenük új gondolatait.

Ám mivel az istenek gondolatait voltaképpen a morényok irányították, az istenek nem is voltak képesek közvetlenül irányítani a morényokat, azaz nem tudtak hatni rájuk az éltető fényükkel. Ennek következménye az lett, hogy a morényok legtöbbjének fogalma sem volt mi végre van ezen a világon, így csak tette azt, ami neki jól esett, kimaradva a világraszóló isteni háborúból. Persze voltak néhányan, akiknek volt valamilyen elképzelésük teremtőjükről, de az rettentő kevésnek bizonyult a közvetlen isteni beavatkozásokhoz. Az alkotás korának idején így az istenek szinte nem is léteztek. Más kérdés, hogy egyesek szerint az alkotás kora előtt meg egyáltalán nem is léteztek, és csupán a morényok teremtették meg őket.