Világom létrejöttének alapja a mágiarendszerem számomra legkedvesebb része, a tér-időmágia volt, mely szerint minden egyes időugrás egy új, párhuzamos valóságot hoz létre. Ezek a létsíkok elvileg azért különböznek egymástól, mert az egyikben megtörténik az időugrás, a másikban pedig nem. Az esemény kövezményei mindkét esetben mások lesznek, hosszú távon pedig a pillangóeffektus miatt valóban két teljesen különböző világról lehet már beszélni. Ám párhuzamos dimenziókat nem csak időugrásokkal kapcsolatban lehet megkülönböztetni. Hiszen bármikor eljátszadozhatunk a gondolattal, hogy milyen következményei lettek volna annak, ha valami a múltunkban nem úgy történik meg, ahogy. Miért is ne terjeszthetnénk ki hát a vizsgálatunkat az időugrás varázslatán túl minden egyes varázslatszerű csodára? Így gondolkoztam akkor, mikor kirajzolódott előttem az utolsó létsík fogalma.
A csodákat, vagy varázslatokat egyszerű gondolatokkal magyaráztam, és azt vizsgáltam mi történne, milyen párhuzamos létsíkot eredményezne az, ha egyszer egy ember álma valóra válna. Azt rögtön beláttam, hogy így két jól elkülöníthető valóság jönne létre, melyek közül az egyikben ez meg is történik, a másikban pedig nem. Továbbgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy ha ugyanez az ember abban a valóságban, ahol valóra vált az álma, ismét kigondolna valamit, akkor azt újra meg lehetne vizsgálni, és ismét két lehetséges világot kapnánk. Így kapva immár hármat. Az elsőt, melyben nem válna valóra egy álma sem. A másodikat, melyben egyszer mégis valóság lett a vágya, ám mikor újra próbálkozott már nem járt sikerrel. És a harmadikat, melyben mindkét próbálkozása sikerrel járt. Innen már sínen volt az elméletem. Könnyen beláttam, hogy ha emberünk minden gondolatát megvizsgáljuk ebből a szempontból végtelen lehetőséget kapunk, azaz végtelen számú párhuzamos létsíkot. Ez azonban nekem nem volt elég. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy hogyan állja meg az elméletem több ember esetében. Minden emberre végtelen világot nézve az eredmény egyszerűen kijött. Végtelenszer végtelen, mely tele van olyan párhuzamos létsíkokkal, amiben az egyik embernek például háromszor is sikerül csodát tennie, a másiknak csak egyszer, a világuk összes többi emberének pedig soha. A kombinációk száma tehát szintén végtelen.
De mivel semmi feltételt nem szabtam meg egy csoda valóra válásának esélyeivel kapcsolatban, ezért semmilyen szabályszerűséget nem voltam képes megfogalmazni a párhuzamos létsíkokon belüli csodák előfordulásának esélyeire. Csupán a kiinduló világ volt egyértelmű, melyben nem válhatott valóra egyetlen álom sem. S még egy létsík volt az, ami hasonlóan egyértelmű volt. Mind közül az, melyben viszont minden álom valóra vált. Ez lett tehát világom alapja. Ez az utolsó létsík. Hol minden vágyunk beteljesül egy olyan esemény révén, melyet úgy hívunk varázslat.
Hozzászólások